Újra pályázhatunk hűtőgépcserére

Tovább folytatódik hazánkban a korábbi években is nagy sikert aratott Otthon Melege Program, aminek részeként július óta újra lehet pályázni hűtő- és fagyasztógépek cseréjére. A hírt Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkár hozta nyilvánosságra az új programhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón.

500 millió forint hűtőgépcserére

A pályázat részeként a minisztérium egy 500 millió forintos keretet különített el annak érdekében, hogy a háztartások ismét lehetőséget kaphassanak a kedvezményes háztartási gép cseréjére. A szabályok a tavalyihoz mérten nem változtak, ezáltal egy jelentkező csak egyszer igényelhet pénzt, méghozzá egy vadonatúj, energiatakarékos berendezésre. Kitétel még, hogy az igényelt támogatás nem haladhatja meg az új használati tárgy végösszegének 50 százalékát, de maximum 45 ezer forintot.

Az államtitkár elmondta, hogy a pályázati kiírás régiónként kerül kiírásra a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, így elsőként július 4-től, az észak-alföldi régióban élők jelentkezhettek a támogatásért. Akárcsak korábban, úgy idén is előnyt élveznek majd a bírálat során a nagycsaládosok és a nyugdíjasok, akik minden régióban lehetőséget kapnak arra, hogy elsőként adják be a pályázati kérelmet.

Az 500 millió forintos keretösszeg idén is vissza nem térítendő támogatásként igényelhető, méghozzá kizárólag hűtő- és fagyasztó berendezések cseréjéhez, amelyek kapcsán elsőbbséget élveznek az energiatakarékos készülékek. Az államtitkár elmondása szerint a kormány számára rendkívül fontos, hogy a magyar családok energiafelhasználása jelentős, hovatovább érezhető mértékben csökkenjen, amihez szükség van olyan pályázati programokra, mint a háztartási gépek cseréjére kiírt mostani pályázat. Hozzátette, hogy a 2014 szeptemberében elindított Otthon Melege Program részeként eddig 17 milliárd forintnyi összeg került kiosztásra, aminek részeként már több mint 85 ezer magyar háztartásnak sikerült javítania az energiahatékonyságán.

A most újra megnyitott háztartási nagygép-csere alprogram célja az, hogy most leginkább a nyugdíjasok és a nagycsaládosok terheit csökkentse előbb a gépvásárlás, majd később az energia-megtakarítás kapcsán. Pályázni júliustól lehet, és háztartásonként legfeljebb egy személy, egy nagygép cseréjének érdekében adhatja be kérelmét abban az esetben, ha korábban ebből a célból még nem kapott támogatást.

 

Újra pályázhatunk hűtőgépcserére

Újra pályázhatunk hűtőgépcserére

Az igénylés szabályairól

Szabó Zsolt a programhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 500 millió forintos keretösszeg elosztására régiónként kerülhet sor, a beérkezett pályázatokat pedig mindig arányosan, a fentiek mellett az energia- és a CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják. Mint kiderült, a vissza nem térítendő pályázati támogatás mértéke minden esetben az új hűtő-vagy fagyasztógép vételárának legfeljebb az 50 százaléka, de csak úgy, mint a korábbi években, úgy idén is vannak egyéb kitételek az energia-besorolások függvényében. Példának okáért az A+ energiaosztályú készülékek vásárlása esetén a támogatási összeg maximum 25 ezer forint. A++ besorolásnál ugyanez már 35 ezer, míg A+++ kategóriás háztartási nagygépnél maximum 45 ezer forint.

Amennyiben rendelkezünk ügyfélkapus regisztrációval, pályázati kérelmünket benyújthatjuk a portálon keresztül elektronikus formában, méghozzá egészen az állam által elkülönített forrás kimerüléséig bezárólag. Ha a későbbiekben régiónként marad a rendelkezésre álló forrásból, a későbbiekben más magánszemélyek is lehetőséget kapnak az igénylésre abban az esetben, ha korábban a program részeként még nem cseréltek háztartási gépet.

Az Otthon Melege Program részeként egyébiránt a kormány olyan családbarát pályázati konstrukciókat igyekszik összeállítani, amelyek részeként nem csak megfelelő mértékű, hanem egyben nagyon gyors támogatáshoz is juttathatják a lakosság leginkább rászoruló szegmensét. A támogatások révén a minisztérium azt reméli, hogy lényegesen javuló tendenciát mutathat a lakossági energia-felhasználás mértéke és hatékonysága, miközben jelentősen csökkenhet a szén-dioxid kibocsátás mértéke is, amivel hazánk könnyebben teljesítheti a korábban kijelölt klímavédelmi és energiahatékonysági célokat is.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

Írd le a választ: