Hamarosan forgalomba kerülhetnek a világ legvékonyabb televíziói

A tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően az utóbbi néhány évben drasztikus változáson mentek keresztül a televíziók, ebből kifolyólag az egykori vaskos készülékeket ma már szinte minden egyes háztartásban felváltják a lapos tévék, amelyeknek számtalan változatuk van.

Még mindig hódítanak például a plazmatévék, de a legnépszerűbbek az LCD készülékek, ám a jövőt a tudománykutatók mégis inkább az okostévékben látják, amelyek már nem csak tévézésre, hanem például internetezésre is kiválóan alkalmasak. Az első lapos tévék megjelenése óta az ilyen készülékek méretei is fokozatosan vékonyodnak, így a korábbi 5-10 centiméteres vastagság ma már jellemzően inkább csak 2-3 centiméter, azonban folyamatosan van hová fejlődni ezekkel a méretekkel, így a gyártók arra törekednek, hogy egyre vékonyabb készülékeket dobhassanak piacra.

Minden várakozást felülmúlt az LG új tévéje

Noha az LG korábban a tévégyártás tekintetében nem igazán szolgált forradalmi újdonságokkal, sokkal inkább a Sony és a Samsung lépett előre a technológiával, azonban a jelek szerint ez megváltozott, a cég ugyanis egy olyan, már nem lapos, hanem extra vékony készüléket mutatott be a nagy nyilvánosság számára, ami túlmegy minden határon. Az LG ugyanis bemutatott egy újabb készüléket, ami könnyedén iránymutatóvá válhat ezen a téren. Noha egyelőre még csak egy prototípusról van szó, azonban a gyártó szerint hamarosan a boltok polcain is megjelenhetnek majd az első olyan televízióik, amelyek első körben 55 colos képátmérővel rendelkeznek, OLED kijelzőt birtokolnak, és míg súlyuk alig fél kilogrammot tesz ki, vastagságuk kevesebb, mint egy milliméter, vagyis kis túlzással egy kartonlaphoz hasonlítható.

Hamarosan forgalomba kerülhetnek a világ legvékonyabb televíziói

Hamarosan forgalomba kerülhetnek a világ legvékonyabb televíziói

A készüléket egy tudományos vásáron mutatták be először, és a helyszíni beszámolók szerint a televízióhoz egy külön mágneses felület jár majd, amelyet a falra kell szerelni hozzá, de az ultra-vékony képernyőt bármikor szabadon le- és felszerelhetjük hozzá. Ez a gyakorlatban sok szakmai guru szerint azt is jelentheti, hogy a jövő tévékészülékei nagy valószínűséggel már ugyanúgy mobilizálhatók lesznek, mint most a laptopok, vagy a telefonok, avagy csak levesszük a képernyőt a falról, összetekerjük azt, és magunkkal visszük például a nyaralásra.

Az OLED kijelzőkben a jövő

Habár jelenleg az LCD kijelzők a legnépszerűbbek a lapos tévék tekintetében, az iparág jelesebb képviselői szerint a jövőt biztosan az OLED technológia határozza majd meg. Ebben az esetben ugyanis semmi szükség sincs a képpontok külön háttérvilágítására, ami lehetővé teszi, hogy ilyen vékony, akár még az egy milliméternél is vékonyabb kijelző készülhessen.

Az OLED technológiára egyébiránt egyre komolyabb az érdeklődés is, így az ilyen képernyőkkel látott televíziókból csak az idei esztendőben már legalább 600 ezer darabot szeretne értékesíteni az LG, jövőre pedig ezt a számot szeretnék legalább megduplázni.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

Írd le a választ: