Amit a matyó hímzésről tudni kell

Miután Magyarország felterjesztette, 2012. december 5-én Párizsban a UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága az év hetedik ülésén hivatalosan is az emberiség szellemi kulturális örökségének részévé vált a matyó hímzés, egészen pontosan A matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája.

Mindez nem meglepő annak fényében, hogy a matyóságot igenis színpompás hímzése és ebből fakadó kultúrája, illetve viselete tette igazán híresség. Hogy honnan eredeztethető mindez?

Pólóhímzés gépekkel

A matyó hímzés a népmesék fényében

A matyó hímzés kialakulását a magyar mondavilág egy igazán különleges történettel igyekezett megmagyarázni, amelynek középpontjába a matyó legény és az ördög esete került. A monda szerint ugyanis az ördög egyszer elrabolt egy matyó legényt, ami miatt a fiú kedvese nagyon sokat rágta a gonosz fülét, hogy ugyan adja már vissza neki a szerelmét, mert nélküle olyan magányos. Az ördög azonban feltételhez kötötte a cserét, és kiemelte, hogy csak akkor kapja vissza a lány a szerelmét, ha kötényében elé viszi a nyár legszebb virágait.

Ezzel nem is lett volna talán semmiféle probléma, ha nem télvíz idején járt volna az idő, ezáltal odakint hideg és hó volt, virág pedig egy szál sem. A lány azonban eszes egy teremtés volt, ezáltal kitalálta, hogy miként is teljesítheti az ördög egyetlen kívánságát, és nekilátott, hogy kihímezze a kötényét, amelyre a kert legszebb rózsáit varrta, ami annyira elnyerte az ördög tetszését, hogy végül visszaadta szerelmének a legény.

Amit a matyó hímzésről tudni kell

Amit a matyó hímzésről tudni kell

A matyó hímzés valódi története

A matyó hímzés a kevésbé népmesés megközelítés szerint hozzávetőlegesen mintegy 200 éves múltra tekint vissza, legalább ilyen korúak ugyanis azok a díszlepedők, amelyeket magasra felvetett ágyakon használtak és matyó hímzéssel ékesítettek. Az egész országban elterjedt fehér színű, úgynevezett vagdalásos vásznakat aztán a 19. század utolsó harmadában Mezőkövesden, piros és kék fonallal ellátott cipés-madaras mintákkal kivarrt lepedők váltják fel ezen a tájegységen is, amit a virágtöves, lazább szerkezeteket a 19. század végén az erősen naturalisztikus ábrázolásmód követ.

Ekkor már egyre többféle motívumot hímeznek meg az asszonyok, ezáltal pünkösdi rózsákat, ami az itteniek sajátos értelmezése miatt matyó rózsaként a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá válik. Ezek a rendkívül látványos és csodálatos hímzések azonban lassacskán már nemcsak a varrókat, hanem a minták előrajzolóit, az úgynevezett íróasszonyokat is egyre inkább megihletik. Közülük a leginkább ismert és talán legsikeresebb Kisjankó Bori volt (Gáspár Mártonné, született Molnár Borbála), aki szűcs családból származva férfiak keze alatt tanulta meg a dúsan hímzett bőr ruhadarabok, ködmönök és subák mellett a matyó hímzés alapjait.

Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy Mezőkövesden az új típusú vászonhímzések a szín- és formavilág tekintetében a szűcshímzések ornamentikájából eredeztethető. Az 1900-as évek elejére a matyó hímzéseken belül a különféle rózsáknak, bimbóknak és tulipánoknak már teljes egyeduralkodásuk van a mintákon, miközben a színhasználat tekintetében a piros folyamatosan képes megőrizni dominanciáját, miközben egyre komolyabb szerepet kapnak mellette a zöld, a sárga, a kék, a lila és a rózsaszín árnyalatok is.

A matyó kultúrában minden egyes színnek megvolt a maga jelentése! A fekete így rendszerint a föld színét jelölte, a termést, amiből élet sarjadt. A piros az örömet fejezte ki, a sárga pedig a nyarat, a Nap teremtő erejét. A kék volt a bánat, az elmúlás színe, míg a zöld a gyászé, amely az első világháború után jelent meg a matyó hímzésvilágban. Ekkor a háborúban elesettekre emlékezve zöld folyókával hímezték meg a kötények széleit.

Az 1900-as évek elejére a matyó hímzés egyre nagyobb felületeket kezdett meghódítani magának mind a viselet egyes darabjain, mind a lakás textiljein, gyakran nélkülözve a mintaegységek szimmetriáját, azok ismétlését. A matt pamutfonalat lassacskán élénk selymek és erőteljesebb színekkel ellátott gyapjúfonalak váltják fel. A mezőkövesdi asszonyok díszítő kedve egyébiránt az 1900-as évek első évtizedeiben kerül a csúcsra, amikor a történelem talán legszebb matyó hímzései születnek meg.

A matyó hímzéshez kapcsolódóan a népviselet is meglepő sajátosságokat vonultatott fel a környéken. A férfiviseletek tekintetében például jellegzetesek voltak a bő ujjal ellátott lobogós ingek, melyeket fehér lyukhímzéssel készítettek, amit a széles, tarka hímzés, majd a jellegzetes cipós horgolás váltja fel. A női viselet azonban jelentősen különbözik az otthon megszokott sokszoknyás és ingvállas paraszti viseletektől, így itt inkább a bokáig érő harangszoknya, valamint a felsőtest karcsúságát hangsúlyozó „litya” volt a jellemző, melyeket gazdagon díszítettek is.

Támogatta: cegespolo.eu

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

Írd le a választ: